Reinkarnáció

A reinkarnáció doktrínája - az új fizikai testben való újraszületés tana - rendkívül régi elképzelés; megtalálható többek között az egyiptomi vallás, az indiai hinduizmus, dzsainizmus és buddhizmus tanításaiban. A görög filozófia hajnalán Püthagorasz, Empedoklész és Platón is beépítette gondolkodásába az újraszületés eszméjét. Az újramegtestesülés természetét illetően számos elképzelés létezik. Leginkább az a felfogás terjedt el a köztudatban, mely lélekvándorlásnak tekinti a reinkarnációt, és összekapcsolja a "karma" fogalmával. Ez az elgondolás az i.e. 800-500 körül keletkezett indiai upanisadokra (a hindu vallás szent irataira) vezethető vissza, melyek azt a hitet fogalmazták meg, hogy halálát követően új alakban születik újjá a lélek, és sorsát előző földi életének tettei (karma) határozzák meg: ha korábban gonoszul cselekedett, büntetésként kellemetlen, alacsony rendű helyzetben születik újra; ha azonban illő módon élt, jutalmul előnyökkel járó életformába és pozícióba kerül. A buddhizmus ezzel szemben azt vallja, hogy nem létezik maradandó, állandó lét, így halhatatlan lélek sem. A buddhisták ezt nem tartják összeegyeztethetetlennek a reinkarnáció és a karma gondolatával: értelmezésük szerint új élőlény alakul ki egy előző élőlény tetteiből, de lelkileg nem azonos vele (hiszen nincs maradandó lélek). Ehelyett a tudatlanság és a karma folyamatossága kapcsolja össze a korábbi és későbbi élőlényt: minden dolgok mulandóságának nem tudása, valamint a tettek okozati lánca marad meg a halál után és vezet új élethez. Buddha (i.e. 560-480), aki meglehetősen sötéten látta a világot, és puszta szenvedésnek tekintette az életet, az újraszületések körforgásából való kiszabadulást és a nirvána örök nyugalmának elérését tartotta üdvösnek. Ennek megvalósításához szerinte le kell mondanunk vágyainkról, melyek az élethez kötnek minket. A reinkarnáció tana nem feltétlenül fonódik össze sem mély pesszimizmussal, sem a karmába vetett hittel. Erre a megközelítésre nyújt példát Jane Roberts munkássága, aki 1963-tól egészen 1984-ben bekövetkező haláláig egy önmagát Sethnek nevező entitás médiumaként működött. A Seth-szövegek tanulási folyamatként fogják fel a reinkarnációt. Hangsúlyozzák a reinkarnációs életek egyidejűségét, a szabad akarat meglétét és azt, hogy bármely pillanatban változtathatunk sorsunkon. Mindezekből kiindulva elvetik azt a nézetet, mely szerint az egyén előző életében elkövetett cselekedete szükségszerűen meghatározná jelenlegi helyzetét. A szövegek emellett megfogalmazzák a személyiség sokdimenziós természetének eszméjét, s erre alapozva hangot adnak annak az elképzelésnek, hogy egyazon entitásnak egyszerre több inkarnációja is élhet ugyanabban a korban. Reinkarnációs élmények általában olyan személyekkel fordulnak elő, akik elfogadják a reinkarnáció létét, vagy legalábbis fenntartják annak lehetőségét. Megtörténhetnek anélkül, hogy az átélő előzetesen szándékolná őket, így például halálközeli élményekben, álmokban, módosult tudatállapotban, gyermekek spontán visszaemlékezéseinek formájában. Ez utóbbiakra mutat fel példákat dr. Ian Stevenson Húsz eset, melyek a reinkarnációra utalnak (Twenty Cases Suggestive of Reincarnation) című könyve, mely Indiában, Ceylonban, Brazíliában, Alaszkában és Libanonban élő gyermekek előző életekről adott beszámolóit és azok érvényességét vizsgálja. Reinkarnációs élmények kiválthatók szándékosan is; előidézésük leggyakoribb módszere hipnózisban adott szuggesztiók sorozata. Ezt az eljárást rendszerint "előző élet regressziónak" nevezik.