Ezoterika, és a paranormális dolgok
Ezoterika, és a paranormális dolgok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
¤~Lélekszámláló~¤
Indulás: 2008-05-23
 
Antropozófia
 
Sámánizmus
 
Kódok
Myspace Layouts
 
Születés előtti tapasztalatok

Születés-előtti tapasztalatok
 
Sokat írtak már a halálközeli élményekről (HKÉ): a halál közelségéből visszatért emberek tapasztalatairól, akik gyakran arról számolnak be, hogy valamilyen másik létsíkon jártak, ahol akár elhunyt rokonokkal és fénylényekkel is találkoztak.

Ritkábbak, de nem kevésbé érdekfeszítők az úgynevezett születés-előtti tapasztalatok (SZET), melyek a születést megelőző létezéssel állnak kapcsolatban. Ezek az élmények abban különböznek a reinkarnációs tapasztalatoktól, hogy nem egy korábbi fizikai életet érintenek. Inkább a halálközeli élményekkel rokoníthatók, ugyanis olyan másik (nem fizikai) létsíkkal állnak összefüggésben, ami nagyon hasonlít arra, amit a halálközeli élmények átélői tapasztalnak meg. Sőt, valójában van néhány olyan halálközeli élmény, melynek átélője olyan lelkekkel is találkozik a tapasztalat során, akik arra várnak, hogy megszülessenek a Földre. Néhány szülő pedig arról számol be, hogy gyermeke olyan egyénre emlékszik még születése előttről, akiről "elvileg" nem is tudhat, ugyanis az illető egyén még a gyermek születése előtt elhunyt, s róla a gyermeknek nem beszéltek a szülők. Ezek az élmények arra mutathatnak, hogy a halálközeli élményekben és a születés-előtti tapasztalatokban szereplő létsík egy és ugyanaz. Elképzelhető, hogy létezik valamiféle fizikai életek közötti létsík, ahol fizikai születésünk előtt tartózkodunk, s ahová fizikai halálunk után visszatérünk.

A születés-előtti tapasztalatokat két fő csoportra oszthatjuk aszerint, hogy kinek a korábbi létezését érinti az élmény:

1. Néhány embernek vannak emlékei saját születése előtti létezéséről. Olykor arra is emlékeznek, hogy ők választották szüleiket és a kihívásokat, melyekkel későbbi földi életük során szembesülnek. Gyakran számolnak be arról, hogy izgatottan várták földi létezésüket, amit fejlődési lehetőségnek fogtak fel; általában mégis kifejezésre juttatnak bizonyos fokú veszteségérzetet vagy aggodalmat, ami addigi otthonuk elhagyása miatt támadt bennük.

2. Azok az esetek tartoznak a második - és gyakoribb - csoportba, melyekben az átélők arról számolnak be, hogy még meg nem született egyénnel kommunikáltak; sokszor (egyes felmérések szerint az esetek több mint 50 %-ában) még a meg nem született gyermek fogantatása előtt. A SZET-átélő ezekben az esetekben legtöbbször a leendő anya, de lehet a leendő apa vagy más rokon; sőt, akár nem vér szerinti hozzátartozó, így például leendő nevelőapa vagy bába is. A kommunikáció módjai változatosak lehetnek, s a már említett halálközeli élményektől (melyekben az átélő születésre váró egyénekkel találkozik) az élénk álmokon át az ébrenléti látomásokig, üzenetek hallásáig, telepatikus kommunikációig s a még meg nem született gyermek jelenlétének érzékeléséig terjednek. A születendő gyermek általában azért veszi fel a kapcsolatot a földiekkel, hogy bejelentse érkezését, de előfordul az is, hogy egyéb üzenetet ad át: olykor arról nyújt információt, hogy mit kellene megtenniük a leendő szülőknek földi küldetésük részeként vagy azért, hogy segítsenek a még születés előtt álló gyermeknek.

 
Leírások
 
Túlvilág
 
Szellemek
 
Varázslatok
 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT